2009. június 17.
Költöztem – ismét
2009. június 17., a bejegyzést weer.yvo írta | Még nincsenek kommentek
Két év AMUVA-s kitérő után visszatérek a saját blogomhoz, de egy kicsit arrébb költöztem. Itt található a régi-új BorBoy.
2007. május 9.
Kedves Olvasóm, a következő postom
2007. május 9., a bejegyzést weer.yvo írta | 1 komment
egy kicsit odébb költözött. Akit továbbra is érdekel a véleményem, megtalálja A Művelt Alkeszek oldalán, mert inni is csak társaságban az igazi – különösen bort. Ettől leszünk inkább műveltek, mint alkeszek.
2007. április 20.
A nagy sanghaji borhamisítás
2007. április 20., a bejegyzést weer.yvo írta
| Még nincsenek kommentek
Címkék: Kina
Bár a magyar bor egyik nagy követe, bizonyos Sümegi József, már megvetette a magyar bor egyik lábát a nagy fal mögött, egyelőre mégsem a bortól kábulnak a kínai gazdaságot a hátukon cipelő párttagok - főleg nem a magyar bortól.
Persze azért a lábmegvetés hatását ne is bagatellizáljuk! Ugyanis a China Wines Information Website április 7-én közzétett egy hírt a sanghaji Academy of Social Sciences egy felmérésének eredményeiről. A felmérés szerint nem tétlenkednek a kínai, ezen belül sanghaji borhamisítók és szeszcsempészek. Az ősi kínai hagyományt követve előszeretettel pótolják az ismert bormárkákat valami más, az eredetire többé-kevésbé hasonlító valamivel. Így aztán sanghaji piacra kerülő borok és égetett szeszesitalok több mint fele hamisítvány vagy csempészáru.
A Jangce folyó torkolatánál fekvő kikötőváros, amely az egyik fontos beáramlási pontja a nyugati tőkének, valószínűleg nem a borkultúra fellegvára, de érdemes elgondolkodni a lehetőségeken: a városban és környékén (a sanghaji különleges kereskedelmi övezetben) mintegy 6300 négyzetkilométeren több mint 17 millióan élnek. (Bár nem tartozik szorosan a témához, a Wikipedia szerint Sanghajban a férfiak várható életkora 78 év, a nőké 81 – azaz még a középkorúaknak is bőven van idejük arra, hogy rászokjanak a borra, melynek pozitív élettani hatása még talán arrafelé is közismert.)
2007. április 18.
Bor meg cégér
2007. április 18., a bejegyzést weer.yvo írta
| Még nincsenek kommentek
Címkék: Kreinbacher, Somlo, Tornai
Kis reklám Somló nagybirtokosainak
A HVG online örömteli gyakorisággal jelentkezik boros témákkal. Legutóbbi cikkükben Somlót, pontosan Somló két legnagyobb pincészetét, a 30 hektáron gazdálkodó Kreinbacher Birtokot és a több mint 50 hektárt birtokló Tornai Pincészetet reklámozza (persze reklámozom itten én is - ráadásul kéretlenül - a HVG online-t). A cikk nem mond eget rengető újdonságokat az alig 600 hektáros borvidékről, korrekten fogalmazza meg a problémákat, de azért kicsit bicebóca (és akkor jóindulatú vagyok) attól, hogy csak a két - somlói mértékkel mérve - megabefektető hasfájásaival (meg boraival!) foglalkozik. De aki szereti a somlait, olvassa. És közben ízlelgesse Szepsy István szavait, aki egyszer állítólag azt mondta egy interjúban, hogy kis hazánk legizgalmasabb, legnagyobb lehetőségeket adó borvidéke: Somló.
2007. április 13.
A Vinitaly-tavasz 17 illanata
2007. április 13., a bejegyzést weer.yvo írta
| 1 komment
Címkék: kiallitas, Vinitaly
(avagy Stirlitz már a spájzban?)
Kedves
barátom - sőt több -, Csega, aki egyébiránt a borkereskedelem
kellemesebb végén dolgozik, azaz a beszerzéssel foglalkozik, ellátogatott a Vinitalyra. Dolgozni ment, nem szórakozni (tudom, szar
munka, de valakinek ezt is csinálni kell). Illat és ízkavalkád 17
pontban (illanatban) és megfelelően hosszú mondatokban.
1. illanat:
a majd ezer kilométeres aszfaltcsík-húzás első pihenője labanc
testvéreink Packsatteljének Kékes feletti magasságában az A2-en.
Útkotró gépek csepegő dízeltankjainak kesernyés bűze olvad össze a
hókupacok csurgó levei által felázott évtizedes fenyőtű-komposzt
rothadó szagával, meghintve tobozok édes-retcinás gyantájával. 42/100csg
2. illanat:
esti villám bevásárlás a lokális ultra-hiper madaras-tecsós polcsorai
között. Balról a frissen tört Parmiggano Reggiano tömbjeiből lágyan
előhullámzó sós tengerillat, jobbról az esti halpolc nemzetek és
kikötők feletti, utánozhatatlan, könnyed öklendezést kiváltó sóhaja
támad, megkoronázásaképpen szemből kínai gumicipők és olcsó mosóporok
lehelete áll utunkba. 61/100csg
3. illanat:
reggeli lift, angolszász álcájú, elegáns ind úriember (borbeszerző!)
aggódó tekintete az esőcseppek és márkás zakója előre nem egyeztetett
találkozóját illetően. Az olcsó, mű-mósuszbázisú parfüm és a
halálfélelem reszkető verejtékszagának kívülállóként bájosnak tetsző
kompozíciója. 50/100csg
4. illanat:
kigyúrt felsőtestem pórusai nyálas-sósan verejtékeznek, midőn a
kiállítás háromkilós katalógusa alatt zsibbadva rogyok le a szicíliai Principe di CORLEONE
standján (ne feledjük: a név már önmagában kötelezően előjeles!). Három
vendéglátóm összesen és együttesen hatvanszavas angoljával hamarosan
átveszi az izzadást és fejvakarást a szakmai alapinformációk taglalása
során, amin a déli forróság ellenére is kellemesen gyümölcsös borok
enyhítenek valamit. Jobb, mint a levágott, véres lófej! 72/100csg
5. illanat: szippantás a Vezúv fenyegető és egyben nagyon is derűs árnyékából. 
Az autochton-király Mastroberardino
standján kész lelki zug megnyugodni a bigott abc-fogyasztóknak
(anything, but cabernet/chardonnay!). Olyan fajtákat kóstolhatunk itt,
mint a fehér Fiano de Avellino, Falanghina, a Greco di Tufo vagy a vörös Aglianico.
Mind gyönyörű egyéniség, vérprofi pincemunka, a precíz történetíró
idősb Pliniust is dalra fakasztó ős-eredeti fűszeresség, kovaköves
vulkáni hamu savanyú-kénes lehelete, szinte még tapintani lehet a
kétezer évvel ezelőtt támrendszerként szolgáló hárs- és ki tudja még
miféle fák borzongatóan-ismeretlen nyomait. A 2000-es Radici
cserzővarga délutáni verejtékes kézfejillata még a legádázabb ítészeket
is a padlóhoz szögelte: öt olasz borszaklap egyesített ítélete alapján
Itália harmadik legjobb bora lett! (Próbálnánk csak meg kies hazánk 5
bor-szaklapját közös nevezőre hozni! Lenne itt Armageddon meg hét szűk
marketingbüdzsé hamarosan!) 88/100csg
6. illanat:
egy bájosan esetlen fogadás meghívottjaként tiszteletlenség lenne
pellengérre állítanivilágvégére telepített hotelünknek a helyi pugliai
specialitásokat kardélre hányó, valószínűleg ugyanott (l. világvége)
pallérozódott szakácsát és kreatúráit – hacsak (mint esetünkben) a
vétlen és gyanútlan turista nemcsak esti jókedvével, hanem életével is
játszik, miközben farkasszemet (rendben, a párhuzam itt megbotolt
kicsit, mert lupus őnagysága mind a négy szemfogát megnyalja egy ilyen
látványra) néz a fél-langyos (nem elírás, nem félangolos!)
birkagerincből a csont mentén bizonytalanul előszivárgó s lassan helyre
tócsává összeálló vérpatakocskával. E helyütt is ünnepélyesen
felesküszöm az olasz alkotmányra, Sophia Loren dekoltázsára vagy
Brillat-Savarin bármely idézetére, hogy szeretem a jóízű féligsülteket,
de ez a vágóhídi öblítővíz árnyalatú – és szagú – lé még az én
világlátott gyomromnak is határesetnek minősült. A tíz perccel később
érkező kihűlt és Fény utcai piaci napzártájára emlékeztető, szottyadt,
párolt vegyeszöldség már csak hab a tortán. Ha nem lett volna 13 helyi
pince 26 bora bátor kísérőnek, bizisten gondban lettem volna. A
Negroamarók, Primitivók, Verdeca Biancók, D’Alessanók, Fianók és
Malvasia nerák ősi tüze, déliesen buja fűszerillata, a vörösök
ánizsos-csokoládés teltsége azonban jó doktorként hatott erősen
felindult gyomromra és a vacsorát követő álmomra is. 66/100csg
7. illanat: életbuborékok Stafano Gavával, a Villa Sandi legényke korú borászával.
A borongós, monoton eső ellenére nyárias lett a reflekorfűtötte,
levegőtlen stand, ahogyan proseccók és spumanték sorakoztak deresen
asztalunkon. A Valdobbiadene-Conegliano tengely mentén termelt
szőlőkből űrkorszaki megoldások és high-tech eszközök segítségével
születik a csoda. Stafanóból ömlik a lelkesedés és a szakmai tudás,
magabiztos és fölényes, mint egy pick up a kerékpáros sávban.
Vékonyderekú Frizzantével készítjük elő magunkat a megmérettetésekre.
Az Il Fresco brut éles és hűs szénsavérzetével, ropogós almasavával kellemkedik. A hosszú-csengésű Rosatót
Pinot Noir és Pinot Blanc mustjának együtterjesztésével készítik, és
mennyeien pinot-s, málnás-licsis, a vége felé parmen almás. A Prosecco di Valdobbiadene DOC már nagylányosan sokat tud a világról, rétegzett kompozíció, széles és simogató. Az elegáns Cuvée Prosecco DOC
kirobbanó erejével, leterítő bátorságával úgy ül szánk minden
szegletében, mintha haza sem akarna menni. Stefano szerint csak a
„legkedvesebb” szőlőkből lehet ezt a minőséget hozni. A Rosso Sandi
édesveres, Marzemino, Merlot és Refosco mustjai erjesztésekor
megcsípett szénsavjával ékes, bár nekem mindene túlzó, harsány és
akaratos. A Moscato white és Moscato yellow (így mondta Stafano!) alapú
páduai Dolce Sandi
sokszínűbb, mint Asti-béli társai, elegánsabb és kevésbé pacsulis is –
mégsem fogom érte dühödten feltépni a Szaratov ajtaját rendszeresen. Az
újszülöttek kedvéért: Valdobbiadene testvérvárosa: Mór! Szesztestvérség
helyett mondd: Pezsgőbarátság! 90/100csg
8. illanat: Elena Walch – avagy egy érett asszony mosolya (szemelvények). 
Alto
Adige-ről eddig is sok mindent tudtunk, különösen lánykori nevét,
Süd-Tirolt és mennyei hegyeit kedveltük, viszont szabadságszerető
népének tetteit, elszakítottságának keserű valóját a párhuzamokra éles
szemű, háborúk utáni politikusnemzedékek itthon igyekeztek a nagypapa
kopott perzsaszőnyege alá sepregetni. Aztán csak állunk a
piemont-toszkán meccs lelátóján elvadult bor-huligánok randalírozásának
csatazajában, amikor a páholyban egy törékeny alkatú, ébenhajú, csontos
arcélű hölgy – címszereplőnk – Pinot Bianco Selezione 2006
borára invitál. És a világ örvénylése egy pillanatra megtorpan,
gleccserszéli rétek vágott füveinek illatával telítődik a lég,
pásztorkunyhók mellett kapaszkodó göcsörtös almafák termésének
egészséges-savas leve omlik el a nyelvünkön. A követő Chardonnay/Cardellino
kiegyensúlyozott nőiességével bódít, mindenből van benne pici, nem
túloz, nem akarnok. Mint az igazi Nő, mint az igazi Bor! 93/100csg
9. illanat: Egy hosszas e-mailezésre kívántam pontot tenni a piemont-i Gianni Gagliardo cég standján. 
Mint
rég látott, eltévelyedett testvért üdvözölnek, különösen a beszédes
nevű Giovanna Innocenti lelkesedése kedves. A borok vérprofik,
kivetnivaló találni kukacos lélekre vall. De Testvéreim: tessék
végignézni az arculattervezés-design-marketingkoncepció-stílus eme
zseniálisan egyszerű, letisztult, milliméterpontosan kidekázott és
egyedi kompozícióját, a tradíció és modernizmus mérnöki balanszát.
Olyan érzés, mint selymes szellemi zuhanyt venni egy nyóckerületi
éjjelnappali abc italválasztékának savanyú arculat-verejtékszaga után.
Megváltás! 89/100csg
10. illanat: Siro Pacenti – akire várni kell. A toszkán megastandon, Brunellók százai közt botorkálva nem egyszerű meglelni Gianfrancót. 
A
sztárborász apró és teljesen jellegtelen standocskáján vagy akkora az
emberkupac, mint mozgó konyhán az éhes honvéd, vagy néhány kiürült
palacktól eltekintve olyan üresen kong, mint hiltonkisasszony az emelt
érettségin. No egyszer egy ilyen utóbbi pillanatban kapaszkodtam bele a
laza struktúrájú polcrendszerbe, esküdve keményen, hogy amíg Sirót nem
látom, egy életem egy halálom, én itten cövek. Egy negyed óra alatt
nagyobb információs forgalmat bonyolítottam, mint google a „sex” szóra,
mindenki rajtam akarta leverni a mester hiányát. Végre megjött a
felmentő elősereg – megérdemli, hogy megemlítsük a nevét: Elisabeth Kalmund-Jusczyk,
egy bájos, tapasztalt kereskedőasszony – és további negyed órát ő állta
a lelki nyomást a pult körül angolul, németül és olaszul hadakozva a
borkultúra féljózan élharcosaival. Egyszerre azonban ott állt a
legenda, nem teketóriázott, nem siránkozott, nem sajnálkozott, csak
töltött kérges kézzel, derűsen, mint akinek ez volt a dolga, és ez is
leszend. A ’05-ös Rosso di Montalcino már benne a legszebb férfikorában, érett, tüzes és vad. A ’03-as Brunello még morajlik belülről, rázkódik az erőtől, akár Sly a Rocky I-ben. Még két év palackban, és kész lesz. Erre kontrázott rá a ’02-es Brunello
a maga higgadt délutáni tengersimaságával, megpihent derűjével.
Befejezett mű, nem úgy mint Pacenti mester angol tőszavakkal elkezdett,
olaszos fél-fordulatokkal cifrázott és hitem szerint a toszkán
macskakasztrálók harci kiáltásaival hirtelen a semmibe visszatérő
mondatai. 94/100csg
11. illanat:
Egy legenda szerint a Vinitalyn egy napot mindig esik. De olyant, hogy
a Vinitaly minden napján, egyfolytában essen, még a legelszántabb
szittya borbeszerzők sem éltek meg. Azt is tudtuk, hogy a napfényes
Itália kék egét egész tekintélyes arányban szürkítik füstfüggő
nikotinisták hadai. Namármost a sportcsarnok méretű kiállítóterek
árusai és látogatói rendre az építmények közötti szűk, fedett
átjárókban, váll-vállhoz-tapadva-szorulva-préselődve mérgezik saját és
szomszédjuk istenáldotta ős-egészségét. Az olcsó bagó szemétdomb-szaga
keveredik ilyenkor a parfümös cigarillók karcsú eleganciájával, a half
corona-k selymes fakéreg-illatával, a rumos-aromás pipadohány
borzongató kihívásával, az erős hajszesz émelyítő hullámaival, a kissé
ázott gyapjúzakók birkaszagával és az egésznapos kóstolgatás
izzadságbűzével. Két választásunk van: vagy élő harci ékként próbálunk
áttörni „tökön-paszulyon” a masszív füst- és emberfalanxon, vagy peckes
léptekkel tocsogunk a langy esőben önelégült szájszeglettel, mint
akinek a tuti tippje épp most vert rá egy kört a nyúlra a helyi
agárderbin. 51/100csg
12. illanat:
A csizmasarok meleg lehelete. – Apulia (Puglia) is kitett magáért, egy
huszonkettes keretkóstolón háromnegyed óra alatt (ne tessenek számolni,
az átlag 2 perc/bor!) kergettek végig, mint felgerjedt pásztor kedves
gidáját az akol körül. A fehérek jellegtelenkék, sovánkák,
megerőszakoltak voltak. No de a veresek oszt kárpótoltak: lángolóan
tüzes, meggymagos Negroamarók, kedves Malvasia nerák, selymes Nero di Troiák, harapható illatú, alvadtvér-barnás Primitivók, mintha másvilágból idepottyant nevű Sussumaniellók, persze divatos, IGT-álarcú, világfajta-bázisú egyenküvék is meglepően jó arányérzékkel iskolázva, ráadásnak néhány Montepulciano
– bár a toszkán elegancia nagyon elkelt volna. Vigyázó tekintetünket
Párizs mellett vessük rendszeresebben errefelé is, az árak itt még nem
verdesik csengőmagyarságú űrturistánk nemes bokáját a Szujúz
állófogadásán (ha egyáltalán „álló”-fogadásról nem botorság beszélnünk
ily éteri magasságokban). 81/100csg
13. illanat:
Őszinte leszek: szeretem a másfél mázsás, afro-amerikai, göndörfürtű,
étcsoki-barna hölgyeket, amikor flitteres ruhában, a fényárban csillogó
színpadon, cin-dob-bőgő-zongora kíséret támogatásával ős-erejű
bluesokat, kiegyensúlyozott sztenderdeket énekelnek. Annál rémisztőbb
azonban, ha egy hasonló adottságokkal bíró tünemény gumikalocsniban,
kitérdelt mackóban, műszálas „disznóölő” otthonkában, a kétméteres nyél
végén ernyedten terpeszkedő mopszszal mímeli bortól duzzadt hólyagjukat
békésen ürítő férfivendégek lába között a félrehordott húgyban
eltapicskolt lábnyomok eltüntetését. A prosztatabántalmaktól dülledt
tekintetek és az émelyítő töménységű urin utolérhetetlen kavargását az
sem enyhítette volna, ha szegényke teljes tüdőből rázendít Brubeck Take
Five-jára – nem is tette, igen bölcsen. 34/100csg
14. illanat:
Lombard borvágta. Igen színes tájékon vezettek kézenfogva vendéglátóink
egy virtuális villámlátogatás keretében. Betekintettünk egy Pinot
Blanc, Pinot Noir, Chardonnay alapú Franciacorta DOCG
kissé élesztős, túlzott szénsavú és harapós lelkébe, leránthattuk a
lelplet a Lugana szőlőfajta titkáról, miszerint is ez a Trebbiano
lokális beceneve, bora könnyed, üvegszerű, és haloványan gyümölcsös. A
csodás Bergamo egy fiatalos, lendületes, szedres illatú Cabernet
Sauvignon/Merlot házasítással lepett meg Valcalepioból, a
dél-nyugat-lombard Oltrepo Bonarda pedig egy vörös habzóbor minimum 85% Croatina szőlőből, de ettől még nem lopódzott közelebb a lelkemhez. A San Colombano DOC
alapját a Croatina, a Barbera és az ősi sárkánymeséket idéző nevű Uva
Rara fajták képezik, kadarkára hajazó kökényes-fűszerkertes illattal.
Lambrusco Grasparossa Mantovano DOC bora a névadó fajta mellett még
Ancellotta és a Fortana leveit is tartalmazta, jó „poloskás-rókás”,
telt és kerek illattal. A Garda Classico DOC
borának báját a Gropello-Marzemino-Barbera-Sangiovese quatro szép,
dél-franciásan gömbölyded kompozíciója adja. Záróakkordként egy helyben
Chiavennascának becézett Nebbiolo csendült fel, portóis-likőrös
feldolgozásban zengve poharunkban – és ma már sajnos csak emlékeinkben.
84/100csg
15. illanat:
szombat délután 5 óra – önmagában nem rossz előjel. A világ egyik
legjelentősebb borászati kiállításán azonban lehangoló az enyhén
dülöngélő huszonévesek művidám harsányságából pálló azonosíthatatlan
szeszszagból, üzletembernek álcázott, vizenyős tekintetű, katalógusára
támaszkodó és poharát görcsösen markoló light alkeszek
fél-okoskodásából, agyonpúderezett, aranypapucsban billegő,
megcsúszott-rúzsú, másodvirágzású imágók éles kacajából,
vörösbor-pecsétes mellényben fájós lábukon topogó, öt-kifejezéses
bor-világnyelven mélyszakmai információit velünk megosztó pincérek
rekedtes hangjából összeálló forgatag. Standra se be, se ki,
gyakorlatilag az egész kiállítás egyetlen mozdulatlan (mély) torok,
amelyen 30-40 ezer borból álló cuvée csurog-bugyborékol alá a
feneketlen semmibe. 55/100csg
16. illanat:
A történelemmel közhelyesen-flegmán együtt élő veronaiak számára mi sem
természetesebb, hogy a szebb napokat, Goethét, Mozartot és I. Sándor
cárt is látott Giusti palotában adjanak éjszakai fogadást szűk elit
körünknek. A legendás veronai kert éjjeli megvilágításánál csobogtak a
kutak, illatoztak a cédrusok, bólogattak a pálmák a telihold tavaszi
remegésében. Patakokban folyik a prosecco, mámorosan kóválygunk a óvó
félhomályban. Főfogásként a XV.-sz.-i lovagterem reneszánsz zenekarának
életörömtől duzzadó hangjaira ütemesen szeletelik a felvonuló séfek a
méteres, egybesütött halakat, szarvast, őzet… „ vadat, s mi jó falat”,
bár itt nem nagyon ördög belül senki sem, talán mi irigy kisördögök, ha
a honi országimázsos-bormarketinges bohóctréfáinkra emlékezünk
folyvást. 93/100csg
17. illanat:
A veronai Szt Zénó ezeréves katedrálisában, gyűrött, virágvasárnapi
olajágat szorongatva, az idős püspök időtlen nevető tekintetében
keresve nyugalmat, osztályozgatunk, méricskélünk az illatokban: egy
rész levendulalabdacsos műprém nagymamakabát, egy rész avas
padlóviaszk, egy rész tegnapi tömjén, egy rész nyirkos kriptaillat,
sekrestyeszekrényből egy csipet, a bejáratnál kuporgó félroma
koldusasszony gyermekének hugyszagából egy motívum és persze a Adidge
folyó friss tavaszi szellő által felkapott gleccservíz illata. Ó szent
sokszínűség!
csega
(A
pontozás az élményeim 100-as skálán való virtuális megjelenítése, az
objektív világgal való bármilyen hasonlóság a véletlen műve, ha mégis
bármi áthallást észrevesz, akkor kérdezze kezelőorvosát. A jogvédelem
miatt mellébiggyesztettem szerény monogramomat, lemásolva kedvenc
zsebkendőmről.)
2007. április 11.
Három szín: rózsaszín
2007. április 11., a bejegyzést weer.yvo írta | 1 komment
Rosék 2006-ból
Reggel madárcsicser meg a bárányfelhők mögül a szűrt, rózsaszínes fény (rózsásujjú hajnal), meg hogy ellensúlyozzuk a hangulat bántó gejlségét, álmos botorkálás zöld csíkos, nyűtt frotírköntösben, két laza szellentés az erkélyen, nem lapos, de nem is recsegő, az már közönséges lenne. Közben egy (két-három) korty frissítő rosé, könnyed, laza, nem mély, de érzékeket felpiszkáló. Ja kérem, ha valaki azt mondja, hogy roséval indítani a reggelt alkoholizmus, talán kérdezze meg erről a franciákat... (Na jó, a bortól gyorsuló franciák általában nem is egy nagy büdös ún. világváros kellős közepén ropogtatják meg reggelente a fekvéstől renyhült belsőjüket.)
Prózaibban és gyakorlatiasabban: itt a tavasz, kezdődik a rosészezon. A pincészetek többsége már szépen lepalackozta, a nagykerek betárazták, a hiperek feltöltötték a polcokat (bár olyik helyen tavalyi áruval - biztos tévedésből, vagy esetleg félretájékoztatták őket, ezért érlelési felárat is számolnak a palackokra). Mindezen eseményekkel együtt eljött az én időm is, nyakalhatom a rosékat; nem reggel, délben és este, de délutántól estébe nyúlóan mindenképpen. És számolatlanul, mert a kínálat több mint bőséges, ugyanis az is szükségét érzi, hogy roséval jelenjen meg, akinek a borkészítési filozófiája minden ízében ellentmond ennek a friss, gyümölcsös, leginkább egy kifinomult spricnihez hasonlítható, bár annál jóval gazdagabb, bonyolultabb bortípusnak. Náluk kétségtelenül jó (egyszerű, ám mégis ravasz, sőt gazdaságos) módszere ez a vörösbor-alapanyag sűrítésének. Csakhogy míg a vörösborhoz tökéletesen beérett (olykor túlérett: lásd Sike Tamás) szőlőt kell szüretelni, hogy ne olyan bort kapjunk, aminek a tanninjai több évnyi érlelés után is húznak, addig a rosénak szánt szőlőt egy-két héttel korábban célszerű szüretelni, hogy minél üdébb, virgoncabb maradjon az anyag a feldolgozás után is.
Tehát az én időmet eljövetelét demonstrálja az alábbi 5 (azaz öt) kellemes rosé, melyek kóstolgatása során egy nagyon fontos kérdéssel is szembesülnöm kellett: azzal ugyanis, hogy a rosét mint olyat valahogy el kellene helyezni a borok szamárlétráján. Tehát a kérdés: elképzelhető-e 100 (10, 20 vagy akárhány) pontos rosé? (A St. Andrea Roséig azt gondoltam, maga a kérdés is képtelenség - az a bor, meg egyáltalán Lőrincz György munkássága, azonban sok más kérdés megfogalmazására is késztetett.) Ha egy Szepsy Tokaji Szamorodni Dániel 9 pontot ér, vajh egy varázslatosan szép rosé, például a Polgár Zoltán 2006-os rosé újbora hányat érdemel? Nem kérdés persze, hogy a két bornak más a célja - és a célközönsége -, ugyanakkor borból lenne mindkettő. És a vörösekkel összevethető? És a fehérekkel? De mielőtt végképp belekavarodnék ebbe a borértékelési okfejtésbe, inkább elkortyolgatom okfejtésem tárgyait, és eldöntöm: nekem melyik ízlik. A pontokra pedig teszek nagy ívben.
Nem vakon kóstolok, csócsálok, értékelek, hanem nagyon is tudom, mivel öblögetek: én vettem, saját kezűleg a hűtőbe pakoltam, türelemre intettem türelmetlenkedő ízlelőbimbóimat és szaglószervemet, valamint száraz torkomat theodora (vagy más) típusú, szigorúan szénsavmentes ásványvízzel kezeltem, majd nekiláttam, hogy módszeresen megigyam az öt palack kellemesre behűtött rosémat. És örültem: előtte is, közben is, és utána igazán, hogy ne mondjam: rózsás kedvem kerekedett. Ez aztán az eredmény!
Egri Korona Borház Kékfrankos Rosé 2006
A klasszikus Korona Borház címke, különösebben nem törekedtek arra, hogy a roséjukat megkülönböztessék a címkedizájnnal. A címkén azonban van egy érdekes, bár nem hangsúlyos felirat: „félszáraz”, így már eleve prekoncepcióval töltöttem a pohárba: ez nem rosé; vagy: ez nem jó rosé.
Szép tégla színű ital, ami a pohárba töltés után málnás, cseresznyés, roppant behízelgő gyümölcsös illattal akarja megcáfolni a negatív előítéletet - még hajlanék is a pálfordulásra, ám már az első korty kiábrándít. Az édesség ugyanis intenzív, a gyümölcsízeket és a kétségtelenül jelen levő savakat teljesen elfedi, azok csak később tudnak kibontakozni. Teljesen hibás koncepció (szerintem maga a „félédes” bor is az, de hogy egy rosé legyen félédes!)
A Korona Borháznál valószínűleg a rosékészítés csak melléktermék, 2005-ben például Cabernet Sauvignonból készítették - azaz nincs következetes roséprogramjuk. Ennek ellenére persze elfogyott az utolsó cseppig, tehát iható, de azért nem adnék érte még egyszer 700 forintot (Tesco).
Tüske Pince Merlot-Kékfrankos Rosé 2006
Halmai Csaba borait - különös tekintettel a Titanillára - szeretem, mert eddig még mindig meg tudtak lepni. És ugyanezt vártam a rosétól is. A modern címke minden szempontból harmonizál a borral: felidézi a pincét, ugyanakkor próbálja kifejezni a rosék könnyedségét.
Illata visszafogott, elsőre talán jellegtelennek mondanám, nem érződik ki belőle markáns karakter. Ha azonban erőltetjük a szaglószervet, előbb-utóbb csak megérkeznek azok a várva várt gyümölcsök: ribizli, áfonya, meggy csipetnyi fahéjjal fűszerezve.
Kortyolva a savainak üdeségével próbál megnyerni, az igyekezetet kevéske maradék szénsav támogatja - sikerrel, bár itt-ott kicsit karcosnak tűnnek azok a savak. Az ízében az eper is feltűnik.
Összességében azonban laposka illat párosul laposka savakkal. Illetve van benne illat, csak nagyon kell koncentrálni. De ki akar egy roséra koncentrálni? Meg aztán a 12,7-as alkohol talán egy kicsit magas - ettől be is lehet rúgni!
Kétségtelen erénye, hogy rosészerű és határozottan borszerű (nem gyümölcslé), meg a bortársaságosok is kedvelik (nyilván el szeretnék adni, és sikerrel ügyködnek ezen, mert én is ott vettem kb. 1200 forintért - csak azóta végiggondoltam, mi mást vehetnék ennyi pénzért).
Végül elfogyott az utolsó cseppig. Kell ennél több? Igen.
Günzer Zoltán Rosé Cuvée 2006
A nagy G-vel mindig bajban vagyok. Borait iszogatom, szeretem, de valami miatt nem hagynak bennem mély nyomot az alkotásai. Tisztességesek, finomak, de nem ráznak meg - a csúcsbora meg valahogy elkerült (vagy én őt). Roséja Kékfrankos-Pinot Noir-Cabernet-Merlot összetételű, és persze magas az alkoholja (13%), ez sem laza spricni. Lazac színű, de egy kis halvány barna fáradtság is keveredik ebbe a színbe (másodlagos frissesség).
Illata először egysíkúan gyümölcsös – talán egy kicsit sikerült túlhűtenem, mert később kiteljesedik, egyre gazdagabbá válik, leghangsúlyosabb talán a ribizli. Ráadásként kellemes fűszerességgel birizgálja az orrot, amiben persze a szénsav is segít.
Közepesen hosszú ízében is érződik némi tompaság, de a maradék szénsav finoman ráerősít, megpróbálja egyensúlyba rángatni az alkoholos édességet és a savakat. De csak megpróbálja, ahogy az utóízében jelentkező kellemesen kesernyés íz is.
A meglepetés persze másnap ér (milyen ritka pillanat!). A visszazárt üveget kinyitva a frissen szétroppantott eperszemek illatát árasztja elképesztő intenzitással. (Megjegyzem, Günzer Zoltán tisztelte meg a legjobb minőségű dugóval a roséját: 45 milliméteres parafával zárta palackba, Dúzsi és Feind a Nomacorc szintetikus dugóit használja.)
Kellemes emlék, talán még egy próbát megérdemel, bár az 1400 forint körüli ára megfontolásra késztet.
Dúzsi Tamás Szegzárdi Kékfrankos Rosé 2006
A szekszárdi Rosékirály újborát már kóstoltam, és el is ájultam tőle. Ilyen előzmények után vártam a klasszikus Dúzsi Kékfrankos Rosét, azt az italt, amiért annak idején megszerettem a rosét. Most sem kellett csalódnom.
A halvány hagymahéj színű bor illata kedves és összetett, az eper és a málna dominál. Savai élénkek, könnyeddé, valóban elegánssá teszik a bort; ugyanakkor a szénsav kicsit sok benne (az öt bor közül ebben van a legtöbb). Ha kicsit felmelegszik, utózöngeként egy kis kesernyésség is megjelenik benne. Az egyik legrosébb rosé, de talán nem a legjobban sikerült évjárat. A bor azonban harmonikus – ennek a harmóniának a megteremtésében nagy Dúzsi: nem biztos, hogy a legillatosabb, nem biztos, hogy a legösszetettebb, a legüdébb, de minden a helyén van, és minden alkotóelem igazodik minden alkotóelemhez. Alkoholban középutas: 12%-os. Hiányérzetem persze maradt: az újbor alapján többet vártam.
És még egy: a Günzer Roséval együtt túlárazottnak gondolom (a Bortársaság szintén 1400 körül kínálja, bár aki most be akarja szerezni, akciósan 1250-ért is elvihet belőle néhány kartonnal).
Feind Cabernet Rosé '06
A balatonfőkajári Feind Lajos (eredeti szakmáját tekintve növényvédelmi szakmérnök) és borász fia, Péter szép csendben dolgoznak – és egyre jobb borokkal jelentkeznek. Roséjukra két vagy három éve figyeltem fel, a 2006-os azonban kihagyhatatlan volt, legfőképpen egyedi dizájnja miatt: fiatalos, lendületes, ugyanakkor „Feind-ségét” is megőrizte egy címer segítségével, amiben persze minden közhely benne van, úgymint szőlőlevél, szőlőfürt, balatonfelvidéki présház és hullámzó Balaton (ez utóbbi szókapcsolat az utóbbi időben kapott némi pikáns jelentésárnyalatot Parti Nagy nyomán).
A fő- és a hátcímke is átlátszó fólia, amin csak addig olvasható a felirat, amíg a bor a palackban van. A színvilág (rózsaszín-fehér) szintén illeszkedik a fitalos, lendületes borhoz. Ráadásként hófehér szintetikus dugó és átlátszó kapszula. Egy biztos: figyelemfelkeltő az összkép. Meg az is segíti az eladást, hogy a főcímke alatt egy plecsni hirdeti: a bor a VIII. Országos Rosé Borversenyen aranyérmet szerzett (és még tizennyolc másik rosé a kb 250-es mezőnyből).
A bor valójában küvé: Cabernet Sauvignon és Cabernet Franc házasítása. Mindig is érdekelt, hogyan lehet Cabernet fajtákból jó rosét készíteni; valószínűleg nehezen: én például eddig csak egy olyannal találkoztam, amivel maradéktalanul elégedett voltam, a Konyáriék egyik első roséjával, ami tiszta Cabernet Sauvignonból készült.
Feindék roséjának illata remek, a címkén is emlegetett eper és málna menetrendszerű pontossággal érkezik, és kellemes élményt ígér. Az íze összetett, a gyümölcsök mellett azonban van benne valami zavaró édesség, ragadósság, de nem az alkoholtól, mert abban dicséretesen visszafogott (11%). Ezt az édességérzetet ellensúlyozza a lecsengésében jelentkezű finom kesernyésség. Savai élénkek, de szögletesek.
Talán mondanom sem kellene: szépen elfogyott ez is.
És akkor már csak egy kérdést maradt. Öt palack elfogyasztása után okosabbak lettünk? Mindenképpen, mert ismét bebizonyosodott: a borkóstolás olyan, mint mikor Maigret nyomoz. Sokat kell inni, és mindig a tettes teljes személyiségét kell feltérképezni, olykor a részletek, olykor a pillanatnyi benyomások, megérzések segítségével.
2007. április 6.
Tanulni, tanulni, tanulni
2007. április 6., a bejegyzést weer.yvo írta
| Még nincsenek kommentek
Címkék: tanfolyam
Ingyen tanfolyam a népnek
A HVG Online okítja olvasóit a kulturált és értő borivásra: március 22-én indított sorozatot Majdnem mindenki lehet borkóstoló címmel a laikus borkedvelőknek. A sorozat persze alig burkolt reklám is (Hollandi Gábor sommelier és Bartucz Gábor tanfolyamát népszerűsíti), de legyen, ha okulhat belőle a nép.
Azóta olvasható a sorozat második cikke, amiben egyszerű, ám hasznos és főleg gyakorlatias ötleteket adnak a kezdő borbuziknak, hogy csajozós estéken elővezethessék tudományukat, és az Armanit se öntsék le („Elég, ha egy határozott mozdulattal megforgatjuk a boros poharat, semmiképpen se vágjunk „menetet” bele.”)
Ha el tudunk tekinteni a cikkekben hemzsegő elütésektől (ami egy HVG-től legalábbis ciki) meg az áltudományos (de nem káros!) nettó hülyeségektől, tisztességes alapfokú ismertető kerekedhet a sorozatból; és még a főnök sem szólhat be, hiszen csak a szokásos napi gazdasági infók beszerzése folyik a HVG Online-ról. (A hülyeségekről meg annyit: komoly hifipisták sem tagadják: ha nem is tudják, érzik, hogy az erősítőre ragasztott sárga papírpöttyöktől jobban szól a cucc!)
2007. április 3.
Nagy Össznémet Pinot Kupa 2004-ből
2007. április 3., a bejegyzést weer.yvo írta
| Még nincsenek kommentek
Címkék: Pinot Noir
2001-es évjáratú Pinot Noirok Ausztriából és Németországból
Albert gazda Művelt Alkoholista postja (Burgundia Burgerlandban) arra sarkallt, hogy utánajárjak ennek a burgerlandi burgundi históriának. Mert bár Albert gazda a Bortársaság révén jutott az izgalmas nedűkhöz, a rettenthetetlen ungarische borbuzi szabadcsapatok az ünnepek alatt valószínűleg többször is lecsapnak a labanc állásokra, hogy éltető nedűt zsákmányoljanak - folytatva igaz magyar őseink legnemesebb hagyományait: ma bor, tegnap gorenje; tegnap trabant, ma bicikli...
Szóval további infók után kutatva fedeztem fel egy érdekes összefoglalót a német Alles über Wein bormagazin és a degustation.de internetes borlap 2004-es össznémet Pinot Kupájáról, melyen Ausztria és Németország korosztályos, azaz 2001-es évjáratú Pinot-válogatottja mérkőzött meg egymással. A két 15-ös keretbe a nagy nemzeti Pinot-versenyek legjobbjait válogatták be. De hogy legyen mihez viszonyítani a harminc versenyzőt, választottak egy újvilági referenciabort. Az pedig Kaliforniából érkezett, a Wine & Spirit által 1998-ban az Év Borászatának választott Caneros Birtokról. A 2001-es Avant-Garde Pinot-juk (a 2005-ös évjárat ára 23 USD körüli a wine-searcher.com szerint) az Internationale Wine Challenge Pinot Noir versenyén 264 versenytársát győzte le. A vert mezőnyben volt például a Domaine Gros, a Boillot, a Morot, a La Pousse d´Or, a Labouré- Roi, az Au Bon Climat, a kaliforniai Kendall-Jackson és az új-zélandi Palliser is.
A „Nagy Össznémet Pinot Kupa” érdekessége, hogy a győztes Burgerlandból érkezett. Megjegyzem, az alábbi tizenkettes listában mindössze négy osztrák termelő van, de három az öt legjobb között (!) – a Bortársaság listájában pedig mindössze egy olyan termelőt találtam, aki ebben a listában is szerepelt: a golsi Heinrichet. És még egy érdekesség: a verseny győztese, Josef „Pepi” Umathum honlapján mindösszesen két csillaggal (ötös skálán) jutalmazta a 2001-es évjáratot.
Tehát a mezőny tizenkét legjobbja (a sógorokat az egyszerűség kedvéért megkövérítettem):
Pinot Noir Unter den Terrassen von Jois (termelő: Josef „Pepi” Umathum, Frauenkirchen, Neusiedlersee): 91,4 pont
Pinot Noir SD (termelő: Jacob Duijn, Bühl-Kappelwindeck, Baden): 91,3 pont
Pinot Noir Reserve (termelő: Markowitsch, Göttlesbrunn, Carnuntum): 91,3 pont
Pinot Noir (termelő: Iby, Horitschon, Mittelburgenland) 91,3 pont
Spätburgunder Selection „A“ (termelő: Schwarzer Adler/Franz Keller, Vogtsburg-Oberbergen, Baden) 90,8 pont
Spätburgunder Barrique (termelő: Martinshof, Dienheim, Rheinhessen): 90,4 pont
Simonroth „R“ (termelő: Rainer Schnaitmann, Fellbach, Württemberg): 90,3 pont
Spätburgunder (termelő: Weinmanufaktur Untertürkheim, Württemberg): 90,1 pont
Spätburhgunder „SJ“ (termelő: Karl Heinz Johner, Vogtsburg-Bischoffingen, Baden): 89,7 pont
Pinot Noir (Gernot Heinrich, Gols, Neusiedlersee): 89,4 pont
Spätburgunder Reserve (termelő: Bernhard Huber, Malterdingen, Baden) 89,4 pont
Spätburgunder „R“ (termelő: Kopp, Sinzheim-Ebenung, Baden): 89,3 pont
2007. március 29.
Nagy borünnep – nagy üzlet
2007. március 29., a bejegyzést weer.yvo írta | Még nincsenek kommentek
Vinitaly 2007, Verona, 2007. március 29. - április 2.
Ma 9 órakor megnyitotta kapuit a Vinitaly, ahol magyar borászok is bemutatják kínálatukat. Jó annak, aki ott lehet. A magyar színeket az Agrármarketing Centrum szerevezésében és standján a tarcali Andrássy Pincészet, az Első Magyar Borház Kft. (Szeremley Huba), a kiskőrösi Eszes Befektető Kft., a Pannon Tokaj Kft., a tiszaföldvári Szicsek Gyümölcsszesz- és Likőrüzem Kft., a szigetcsépi világbajnok Szigetvin, a díszüvegeket és laborüvegeket gyártó nyíregyházi Uni-G Kft.; a Szőlőskert Zrt. és a borkereskedő Olevit Kft. képviseli.
Vannak azonban önállóan kiállító borászatok is: az olasz tulajdonú Bátaapáti Birtok (szinte otthon van), a gyümölcsborokat készítő nagybörzsönyi East-West Fruits Zrt., A Pajzos Rt., valamint a Tokaj Renaissance Egyesület.
A kiállítás méretét jól jellemzik a 2006-os kiállítás számai: 4227 kiállító 32 országból 84 ezer négyzetméteren. A tavalyi kiállítókra több mint 144 ezren voltak kíváncsiak, közülük mintegy 33 ezren külföldről érkeztek. A helyszínről pontosan 53 ország 2433 akkreditált újságírója tudósított az illatokról-zamatokról. Külföldről főleg kereskedők érkeztek, az olasz látogatók között a sommelier-ek és éttermesek voltak többségben.
Verona nincs messze, akinek pénztárcája engedi, akár a hétvégére is leugorhat, hogy végigkóstolja a kínálatot – már ha bírja. A napijegy 35, a bérlet 80 euró.
2007. március 27.
Pannon táj Malya ecsettel
2007. március 27., a bejegyzést weer.yvo írta
| 1 komment
Címkék: Kadarka, Malya Erno, Nyakashegy
Nyakashegy Budai Kadarka 2006
Mintha dolgozna Budapest közelében, az etyeki dombokon egy borász, aki legalábbis figyelemre méltó következetességgel készíti borait. Jó, nem szabadkézzel festi, Malya Ernő ecsetje mellett mindig kéznél van a vonalzó, a körző, a patikamérleg (meg mikroszkóp, kémcső, pipetta, Bunzen-égő). Nincs improvizálás. Szigorú tervezés van – ahogy azt Malya Ernő (nem mellesleg Év Bortermelője 2002 és egyben a magyar borászat élő történelemkönyve, akinek keze alatt megfordult jó néhány borászgeneráció Szigetcsépén, a Kertészeti Egyetemnek a ma már az igencsak kétes hírnevű Szigetvin tulajdonában álló egykori tangazdaságában) megtanulta és tanította. Talán nem is véletlen, hogy amikor a Töki Egyetértés Tsz. romjain a tsz. egykori vezetői hatékonyan megprivatizálták a melléküzemágként működő borászatot, és megalapították a Nyakashegy Kft.-t, az akkor már nyugdíjas Malya Ernőt reaktiválták: felkérték, hogy vállalja el a pincészet szakmai irányítását.
(Ernő bácsi a magyar borászat élő lexikonja: mindenkit ismert, aki a szőlész-borász szakmában a második világháború után még maradandót alkotott, ott volt minden fontosabb kísérletnél, bábáskodott a reduktív borkészítési eljárások első hazai kísérletei körül – és minderről nagy kedvvel mesél is.)
A Nyakas Pince borai egytől egyig magukon viselik a főborász egyik fontos alaptulajdonságát, a mértékletességet. Gyanítom, ezt a mértékletességet kell keresni a pince viszonylag gyors sikerei mögött is. Nincsenek bűvészmutatványok, nyaktörő akrobatikus elemek, meg művészkedés sincs. Malya Ernő bácsi dolgozik, pontosan annyit, amennyit kell – nem erejét végsőkig megfeszítve, hanem tempósan, de folyamatosan; ezt tanulta tótkomlósi őseitől. Terméskorlátozás? Igen, biztosan fontos. Kemikáliák visszafogott használata? Valószínűleg az is. Barrique hordók? No persze... Csakhogy Ernő bácsi a döntés előtt kezébe veszi a kalkulátorát (bár a logarléc talán adekvátabb eszköz lenne a kezében – tudja még valaki, hogyan kell használni?), oszt-szoroz, négyzetre emel, köböt von, és a végén kijön, hogy mit és mennyit... Ez a szemlélet meghatározó a pincészetnél; ha sok a sav, elvesznek belőle, ha kevés, hozzátesznek; és persze valószínűleg a mustjavítástól sem idegenkedne Ernő bácsi (persze szigorúan sűrítménnyel, aminek persze azonnal felismerné a technológiai kockázatát is). Még a trendi barikolásról is lemondanak; mindössze néhány barrique hordója van a Nyakas Pincének, hogy a Chardonnay legjobb évjárataiból egy válogatásra elegendő mennyiséget néhány hónapig megjárathassanak benne – az eredmény ennek megfelelő is.
Az ilyesféle hozzáállásnak megvan az eredmény is: aki ismeri a Nyakas Sauvignon Blanc-ját, tudja, miről beszélek.
Éppen ezért lepődtem meg, amikor jött a hír: a Nyakas Pince kadarkát dobott piacra. Nem követem nyomon Nyakasék kísérleteit, mert nem kísérleteznek. A hír már csak azért is meglepett, mert a pincészet teljes mértékben a fehérborok készítésére rendezkedett be; az meg köztudott, hogy a vörösbor némileg eltérő technológiát követel. Persze tisztában vagyok, mit követel a haza meg az üzlet: a vásárlók igenis elvárják, hogy egy jó nevű pincészetnél a fehérek mellett legalább egy vörös is legyen – már ha az illető pincészet nem Tokaj-Hegyalján működik. Nem a Nyakas Pince az egyetlen, amely ráfanyalodik, hogy legyőzze ellenérzését, és vörösborral is foglalkozzon (írtam is erről Juhász Tibi kapcsán); bár vannak merész vállalkozók, akik nagy fantáziát látnak például egy etyeki Pinot-ban.
A Budai Kadarka első évjárata (születésnapi ajándék a 2006-ban a hetvenedik életévét betöltött mesternek) amúgy abszolút kuriózum, erről részletesen írt a fentebb belinkelt postjában Kezdőszőlész kolléga, az Etyek-Budai Borvidék egyik legjobb ismerője. A szőlő feldolgozása is kalandos körülmények között történt a reduktív fehérborok készítésére felkészült pincészetben. Mi tagadás, a boron is érződnek ezek a kényszermegoldások (hogy ne mondjam: izzadságszagú). Nyakasék fajtaválasztása ugyanakkor érthető: a kadarka viszonylag jól tűri a reduktív feldolgozási technológiát, és alkalmas élénk savú, gyümölcsös, elegáns bor készítésére. Ráadásul magyar fajta (vagy majdnem az).
A bor színe világos, inkább egy olyan silleré, amit a borász kicsit tovább felejtettek héjon. Az illata is friss, sokkal inkább rozéra mint vörösborra emlékeztet – ebben még a vékonyabb burgundi típusú boroktól is messze elmarad –, és csak haloványan emlékeztet a kadarkára. Illatában a gyümölcsösség (eper, sőt eperdzsem) erőteljes, nagyon kellemes, sokat ígérő, a fűszeresség azonban nagyon visszafogott.
Ízvilága sem az a kimondott kadarkás. A savai élénkek, viszik a bort, de inkább csak lendületből, vázat adnak a bornak, de a vázhoz nem tapad elegendő hús. Alapvetően kiegyeznék egy kezdő anorexiás kamaszlánnyal is (sőt! – persze szigorúan tizenhat éve felett!) A savaktól ráadásul nagyon elválik a domináns íz: málnaszörp némi citrompótlóval ízesítve, amihez a száj különböző kanyarulataiban némi karamelles erigon íz is társul (ez utóbbi kifejezetten zavar). Az összkép nem rossz, csak nem ezt várnám egy bortól; ha málnaszörpre vágyom, felugrom nagyanyámhoz, ő ebben a műfajban maradandóbbat alkot. A borban enyhe szénsav is van, ami szintén nem válik előnyére.
A gerinc azonban megvan, lehet(ne) rá építeni. Ez az 1,1 hektáros kadarka ültetvény szűztermése. Van tehát még mélység, ahová a szőlő gyökerei lefúrhatnak értékes, a szőlőt – és végső soron a bort – gazdagító ásványokért. A szőlő pedig előbb-utóbb meghálálja a jó talajadottságokat, a modern ültetési módot és a gondoskodást.
Néhány nap elmúltával – hűtőben tárolva, ledugaszolva – eléggé szétesik, dédnagyapám jobb sillerjeire emlékezet. Az is szőlőből készült.
Lokálpatriótáknak kötelező, másoknak érdekesség. 1200 forintot kérnek érte a pince borboltjában []; nem luxus megkóstolni. És nem tanulság nélkül való.
